Aien eontes

Álmomban a lépcső minden foka
síkba simult és ahogy térdre estem,
a templomajtótól a Pokolig csúsztam,
es az egész életem elfeledtem.

És a riasztó sötétnek odadobva,
megszűnik idő, tér, türelem, képzelet,
és csak hánykolódik semmit sem tudva
az ember, mint mielőtt megszületett.

Megértettem, milyen lesz a halalom:
el kell felednem addig mindenem.
Hátravetem zuhanó húsom
és csak lélekben emelkedem.

Wien, am 10. 05. 2009.