PJ, tudom, hogy élsz
Jövőnk álom álmodó nélkül,
léttelen létű múltban levés.
Őrültek vagyunk, megtisztulunk.
Időnk kevesebbnél s kevés.
Ahogy voltunk, soha nem leszünk.
Ahogy lennénk? Inkább nem vagyunk.
Felszáll a sötét űrbe úgyis,
elhalkul, és elveszik szavunk.
Nem ejthetik ki nevünk már soha,
- mindenütt abszurditás dadog -
e lemetszett kis gyermekfejek,
az öröknek hitt csillagok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
"Pajtás, dalolj hát, s mondd utánam/ mi volt a mi bajunk korábban/ hogy nem jártunk a Föld porában? Mi fájt szivednek és szivemnek/ Ceasar, Napoleon korában?"/Kosztolányi: Ének a semmiről
Szávay László: PJ, tudom, hogy élsz
1. Először a szöveghibákat szeretném megvizsgálni, Interneten közölt műveknél erre szükség van. Ennél a versnél is vannak kérdéses pontok. PJ (a tartalomból következtethetően Pilinszky János) rövidítése szerintem se nem helyesírási hiba, se nem tollhiba (elírás), alighanem inkább ikonszerű (modernebben: logószerű) szerepe van, sűrítménye valaminek ami a vers szövegében is megjelenik. Kérdéses a negyedik sor "s" szava - ennek "is" helyetti alkalmazása szerintem indokolatlan, valószínüleg tollhibáról van szó. Ezért úgy értelmezem a verset, mintha "is" szó állna a helyén.
2. A filozófiai sík: Az emberi múlandóság nagyon változatosan van jelen a filozófia eddigi történetében. Negativ és pozitív érzések és gondolatok egyaránt ráépülnek. Negatívak: Két példát hozok rá. 1. Keleti bölcseletekben a Semmi, a Nemlét apró hibájakánt jelenik meg a Valami, a Létezés - eleve jelentéktelenek minősitve az emberi sorsot. 2. Az egzisztencialisták vagy az abszurd drámák szerzői szerint a halál, a múlandóság, eleve értéktelenné és jelentéktelenné tesz mindent, ami az emberrel történik. Pozitívak:1. A múlandóság megszabadít a silány földi élettől és az anyagtól mentessé vált lélek és szellem magasabb birodalmába vezet (a középkori keresztény dogmatikától a mai neotomistákig igen sokan vallják ezt). 2. Ezen kivül az elmúlás (a Semmibe való visszajutás) fájdalmas élet esetén vigasztaló is tud lenni: "Annál mi van, a Semmi ősebb, s még énnékem is ismerősebb, mint az élet, mely vérrel ázott és merő seb" - írja Kosztolányi. Pilinszky költészete az, amely van olyan szélességű, hogy mind a pozitív mind a negatív oldalt szétbonthatatlan élménnyé tudja összesűríteni. Szávay László versének egyik meglepetése, hogy ő is képes erre. Röviden összefoglalom miért gondolom ezt. "Léttelen létünkkel" (családi őseinkben, nemzeti kultúránkban, stb.) a nélkülünk zajló múltból jövünk, s a szintén személyünk nélkül zajló jövőben tűnünk el. Jelentéktelenségünk negatív és fájdalmas élmény (jelentéktelen tettekkel elfoglalt lényeink "Őrültek"-nek is hívhatóak), minden abszurd amit csinálunk és minden abszurd ami övez minket ("mindenütt abszurditás dadog") - mindezek miatt egyfelől tehát a negatív pólus átélése a versben kétségbevonhatatlan. Másfelől azonban "megtisztulunk" és nem anyagias alakunkban megjelenünk majd a jövőben is, éppen a "léttelen létű múltban levés" mintájára. Nélkülünk már nem létezik a jövő. Egységes élménybe van sűrítve a negatív és pozitív pólus is. Kérdés, hogy a költő merre felé hajlik ebből az egységes, de kétarcú élményből.
3. A személyes mondanivaló: "Ahogy lennénk? Inkább nem vagyunk." Ha választani lehetne, akkor inkább a "nem vagyunk" volna nekünk jó, hiszen "elhalkul, és elveszik szavunk... nem ejthetik ki nevünk már soha" semminek sincs semmi jelentősége vagy igazi maradandósága, s ennél talán már a Nemlét is jobb. Csakhogy ez is, tehát az örök és hibátlan Nemlét állapota is megvalósíthatatlan, hiszen jelenlétünk nem marad nyom nélküli a világban, legyenek akár jelentéktelenek is a nyomaink.(Pilinszky létezése is érvényes, még nagyságjelzéstől és méretjelzéstől függetlenül nézve is örökre a világban marad). Duplán keserű állapot ez. Egyfelől az elmúlásunk és jelentéktelenségünk miatt, másfelől azért mert hiába nem akarnánk apró nyomainkban jelen lenni a jövendő világban, nyomaink mégis benne maradnának. Véleményem szerint ennek sejtetése miatt lép túl az előd, Pilinszky János számos, kétarcú jellemzőket összefogó versének közlendőin Szávay László költeménye. A dupla tragikum sejtelmes érzékelése egyben a vers eredetiségének alapját is jelenti.
(Laci, kellett írni mai magyar költő verséről egy elemzést dolgozatként, én a fenti művedet választottam és elég jó jegyet kaptam rá:))
Megjegyzés küldése