Egy napon, amikor a bölcs kiült egy tengerparti sziklára, hogy nézze a tengert és hallgassa a víz zúgását, oda szállt hozzá egy isten az égből, és leült mellé. A bölcs nem nézett fel és nem szólt hozzá semmit. Hosszas hallgatás után az isten megkérdezte:
- Vajon ti állatok vagytok-e, mint minden állat, ami az uralmatok alatt áll, s csak kiemelkedtetek közülök, vagy emberek vagytok-e, akik fölött azonban nem tudtok uralkodni?
- Tudod te is, uram, hogy mindegy, mit válaszolok neked. Hiszen ha azt mondom, állatok vagyunk, jogosan kérdezed: miért hívnak hát titeket embernek? Ha pedig ezt: bizony emberek vagyunk, azt fogod kérdezni, hogy miért viselkedünk mégis az állatok módjára, az ösztönöknek alávetve.
- Melyikek vagytok hát?
- Mindkettő, jó uram. S így hasonlítunk terád is: törvényt szabunk és uralkodni igyekszünk a gyengébbek felett, de bölcsességünk is van az egész világ felett.
- Mert bölcs vagy, megbüntetlek! – kiáltott az isten, és visszaszállt a magasba. Mikor a bölcs felállt, hogy visszatérjen házába, véginézett magán és keserves sírásba kezdett, átkozta az eget, és a szégyen miatt félt hazaindulni. Négy lába nőtt, teste félig lóvá változott. Elhagyta hát azt a vidéket, ahol született, és soha többé nem tért vissza oda. Sem ő, sem nemzedékének egyetlen tagja. Ő lett az első kentaúr.