Szeresd ellenséged

Szeresd ellenséged, mint magadat!
Megtanultuk szeretni magunkat.
Megtanultuk elkerülni a legbiztosabb utakat.

Pedig úgyis visszatérünk, mindig visszatérünk.
Mindig könnyes szemekbe nézünk.
Már könnyebb, egyre könnyebb a létünk.

Ugyan ki halna meg holnap értünk?
Ki folytatja majd, ha végzünk?

Világos szavak futnak az ég fölött.
Az útszéli sár napba öltözött.
Még itt vagyunk, emberek között.

Minden változik, én vagyok csak régi.
Én ördögpatával ugratnék az égig.
Jaj, milyen hosszú az út az égig!

Majd ülj mellém végül, s csak hallgass.
Mint téli nádban a bozontos farkas.
Mint téli nádban a didergő farkas.

Aztán harapd át és szorítsd a nyakam.
Mert jobb’ szerettem én sajátmagam.
De sirass is! Nyüszíts velem, halkan.